Prológus

Sziasztok.
Hát, eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptam a bloggal kapcsolatban.  Nagyon örülök és remélem egyre többen fogtok feljárni.  Köszönöm a komikat :)

Prológus

Hihetetlen, hogy ennyi év után megbíztam valakiben.  Boldog voltam.  Még ha egy kis időre is, de legalább elmondhattam magamról, hogy átéltem az érzést.  Vajon átélhetem még, csak egyszer az életben?
Fájt, őrjítően fájt.  A mozdulatlan testemet átjárta a méreg, az idegesség, a tudat, hogy megint átvertek.  Lehetetlenül, akárcsak egy rongybaba, feküdtem a sarokban.  Nem tudom hány napja lehetek itt.  Nem tudom, hogy mikor láthatom újra az édesapámat, mikor érezhetem, hogy a nap sugarai égetik a testem.  Lehet soha többé nem találkozhatok az igazi barátaimmal.  Nem szerethetek senkit, csak egyszer, úgy igazán..
Pontosan három óra volt.  Onnan lehetett megállapítani, hogy ilyenkor egy magas, vékony, kecsesen mozgó nőszemély sétált be hozzám.  Nem beszélt sokat.  Biztos valamilyen alkalmazott lehetett, vagy ilyesmi.  Nem igazán foglalkoztam vele.  Az első napokban fájt mikor vért vett tőlem, de a hetek folyamán eltűnt a fájdalom.  Megszokássá vált.  Ma is ugyan azzal a koszos tűvel vett vért, mint minden nap.  Mikor végzett, felállt.  Rövid fekete szoknya volt rajta, gyönyörű lábai csupaszak és hófehérek voltak.  Egy hirtelen mozdulattal belekapaszkodtam a szoknyahátulsó részébe.  A nő meg se rezzent. Elkapott az ideg.  - Miért nem figyel rám?! - gondoltam, és nagyot rántottam a ruhán, az pedig leszakadt és a földre hullott.  Halk morgás tört fel a nő mellkasából, mintha valami a torkán akadt volna.  Megfordult.  Ez volt a célom, bár nem gondoltam volna, hogy egy francia ruha bűnhődik miatta.
 -  Mit akarsz?  -  meredt rám a izzó szemekkel.  Hosszú barna szempillái eltakarták a szemhéját.
 -  Adam miért tart fogva?  -  kérdeztem elhaló hangot.  A sírás fojtogatott, de harcoltam ellene.  Most nem szabad, hogy lássák mennyire gyenge vagyok.
 -  Ez a sorsod..  Boldogságra vágytál.  Hát itt van!  Hamarosan olyan boldog leszel, mint még soha.. -  a nő egyre közelebb hajolt hozzám.  Mellei kibuggyantak a melltartóból, de szemlátomást nem zavarta.  Engem fürkészet.  A szívem vadul kalimpált, a végtagjaim lefagytak a félelemtől.  Becsuktam a szemem, próbáltam közelebb húzódni a falhoz. 
 -  Mariette!  -  ordított Adam torka szakadtából.  -  Mi a francot csinálsz?!  -  kérdezte.  Messziről jött  a hang.  Nem meri idetolni a képét!  Nem mer elém állni..
Hallottam, hogy Mariette felszisszen és kimegy a teremből.  Csukva volt a szemem.  Nem mertem újból kinyitni.  Féltem, hogy látnom kell magam..