Kampány

Sziasztok!
Nem vagyok túl régen ebben a "blogszakmában" és már az elején egy saját történettel kezdtem.  Mivel sok fanfictiont láttam (olvastam), úgy gondoltam, hogy nem akarom növelni a számukat és egy teljesen saját szüleménybe vágok bele.  Ezt a történetet részben saját magamról mintáztam, a nevek pedig az osztálytársaimmal egyezőek.  Két könyvnyi történet született meg bennem és ezt nem biztos, hogy blogba akarom foglalni.  Úgy értem ha nem megy akkor sem hagyom teljesen abba, hanem saját kezűleg folytatom tovább.  Remélem erre nem kerül sor és sokan olvassák majd Kitty vívódását a boldogságért..
Egy szerelem történet..  Egy halálos mámor..  Mindent elronthat.. Ugye tudod?

Egy ezzel kapcsolatos kampány amihez csatlakoztam:

Ezt igazából azért tettem, hogy lássátok mennyire szeretném ha minél több saját történet lenne, mert úgy érzem, hogy egy fanfick írójában sokkal nagyobb kreativitás van, hogy ragaszkodjon egy más által kitalált karakterhez..

1. fejezet - Boldog pillanatoknak

Sziasztok Drága Olvasók!
Hát meg is érkezett a megvilágosító első fejezet.  Remélem elnyeri a tetszéseteket és olvasni fogjátok a többit is!

Boldog pillanatoknak

Kérdezzük meg az emberektől, hogy mit akarnak az élettől. A válasz egyszerű. Boldogságot. Talán ez az elvárás, habár pont az, hogy boldogok akarunk lenni, tart távol attól, hogy azok legyünk. Talán minél többet próbálkozunk, és jobban akarjuk a boldogságot, annál bizonytalanabbak vagyunk, hogy megtaláljuk-e. Elérjük azt a pontot, hogy már fel se ismerjük önmagunkat. Ehelyett csak mosolygunk. Iszonyúan próbáljuk annak a boldog embernek mutatni magunkat, akik lenni akarunk. Míg végül be nem ugrik, hogy mindig is ott volt. Nem az álmainkban vagy a reményeinkben, hanem a tudásban, a kényelemben. Az ismertben.  / Grace klinika /

Nem figyelek rájuk.  Nem figyelek rájuk -  győzködtem magam, miközben megpróbáltam úgy megközelíteni az osztálytermet, hogy nem ejtek le egyetlen könyvet sem.  Nem értettem miért nem akarok közeledni az osztálytársaimhoz.  -  Esküszöm, hogy nem bántottak, nem tettek ki semmi fizikai vagy lelki fájdalomnak.  Mégse hozzám valók.  Közeledésük irritál, egy-két emberé pedig egyenesen idegesít  -  Felemelt fejjel átléptem a küszöböt.  Nem tolongtak a diákok a folyosón, sőt az osztályban is csak öten ültek.  Négy lány volt és egy fiú, aki akár lánynak is tekinthető.  A lányok mondhatók akár tökéletesnek is.  De ilyen emberek nincsenek.  Ahogy igazán boldog ember sincs.  A lányok körbeülték  fiút és izgatottan fecsegtek valami értelmetlen videón, amit testnevelés órán vettek fel.  Szerencsére én nem szerepelek rajta, ugyanis fel vagyok mentve az ilyen órák alól.  A legtöbben irigykedve néznek rám, mikor kijönnek az öltözőből.  Ilyenkor nem érzem magam kellemetlenül, sőt jól esik ha irigyek rám az emberek.  Azt jelzi, hogy figyelnek rám.  Bár közeledésüket nem nagyon tudom méltányolni, de legalább látom, hogy részese vagyok a közösségnek. -  A narancssárga, viszonylag drága, hátitáskámat levágtam a padra, én pedig lassan leültem a mellettem lévő székre.  Ezt a mozdulatot öt szempár követte.  - Valószínűleg csak most vettek észre!  -  gondoltam.  A lányok kelletlenül fordultak vissza, olyan benyomás keltettek, mintha azt gondolnák, hogy " Ja!  Csak Kitty az.. ".  A fiú viszont rezzenéstelen arccal meredt rám, legalábbis úgy éreztem engem figyel.  Zavaromban lehajoltam, hogy kivegyem a fizika könyvemet a táskámból, ugyanis ez lesz az első óra, eközben a fiú nevén gondolkoztam.  - Ted, vagy Bet?  -  rágódtam.  Nagyon kellemetlen volt, hogy nem ismerem őket.  De nem az én hibám!  Nem az enyém...  Óvatosan felemeltem a fejem, közben lassan felegyenesedtem.  Pillantásom a mellettem álló fiúra esett.  Meglepődtem.  Nem gondoltam volna, hogy valaki is közeledni próbál hozzám.  Már több mint egy hónapja megvan ez a gimnáziumi közösség, ez az osztály.  Mégis úgy érzem én egy év alatt sem tudok beilleszkedni.  Nem tudom őket megszokni.  

  -  Szia!  -  zavart meg a gondolatmenetemben a fiú.  Hangja magas és kifejezetten lányos volt.  Már máskor is észrevettem, hogy hadar.  Édes fiúnak tekintettem, bár nem nagyon ismertem. 

  -  Öhm..  Helló!  -  próbáltam mosolyogni.  Két lány meglepettem fordította felénk a fejét.  

  -  Hogy vagy Kislány?  -  kérdezte vigyorogva, majd felült a padomra.  Összeszűkült szemöldökkel meredtem rá, majd mikor láttam, hogy érdeklem, hirtelen elmosolyodtam.  Mosolyom őszinte volt.  

  -   Meg vagyok.  Köszönöm!  -  vágtam rá ahogy érzek.

  -  Mit köszönsz?  -  kérdezte a fiú.  Szemlátomást jó kedve volt és egyre jobb lett.  Biztos voltam benne, hogy nem az én társaságom miatt.  Vagy mégis?

Újból elmosolyodtam, kevés ilyen nap volt, hogy ennyit mosolyogjak, ugyanis nem volt miért..  Zavartan a fülem mögé tettem a hajam.  Majd szóra nyitottam a számat, de a fiú nem hagyta,  az ujját az ajkamra helyezte.  Kicsit meglepődtem.  

  - Na szóval  -  kezdte mondandóját.  Szurkoltam, hogy ne csöngessenek, hogy végig tudja mondani  -  Angolból házi dolgozatot kell írnia két embernek.. Te is hallottad ugye?  -  kérdezte hirtelen felindulásból. 

Bólintottam.

  -  Szuper!  -  folytatta  -  És elég béna vagyok ebből a tantárgyból  -  jegyezte meg egy másodperc múlva.

  -   És most azt szeretnéd, hogy legyek ebben a társad?  -  kérdeztem.  Valószínűleg ez volt az egyik leghosszabb kérdés amit tőle kérdeztem.

Kicsit elbizonytalanodott.  De a végén rávágott egy határozott igent, egy tökfej vigyorral.  Mosolyogva távozott az asztalomtól mikor bejött a tanár úr.  Csak akkor vettem észre, hogy mennyire aranyos.  Rövid fekete haja néhol feláll,  a szeme gyönyörű sötétbarna volt, majdnem olyan, mint a gesztenyefa törzse.  Járása megfontolt, mondható lányosnak is, de szerintem nem.  Népszerű volt.  A nevét sem tudom megmondani pontosan, de abban biztos voltam, hogy vele tudok megnyílni a legjobban.  Keresni fogom a társaságát!  -  az óra már öt perce elkezdődött.  Nem izgultam, hogy valamiről lemaradok, ugyanis Mr. Lewin az óra legnagyobb részén a saját fizikai pályafutásáról szokott beszélni.  Hosszú pályafutása volt, hisz most saccolva is hatvan évesnek mondaná bárki.  Gondolkoztam ezen az egészen, hogy mitől lehetnék boldog, vagy, hogy milyen boldog pillanataim voltak az életben.  Kinyitottam a füzetem és elkezdtem sorolni.  Első az óvodás emlékeim voltak, négy évesen melyik gyerek nem életvidám?  Második a tizedik születésnapom volt.  Nem voltunk sokan.  Mindössze a kisebb családi kör.  Apu, anyu, unokatesók..  Akkor sem volt sok barátom, akiket pedig annak tekintettem azok el se jöttek.  Nem voltam emiatt szomorú.  Örültem, hogy mind együtt vagyunk..  Harmadik.  Nos, harmadiknak nem tudok mit feleleveníteni..  Ami úgy igazán boldog lett volna.  Mert kevés volt az ilyen...  

  - Végre kicsöngettek!  -  kiabálta az egyik nagyszájú fiú.  Gondolom megnépesült az osztály a szünetbe, amikor beszélgettünk.  Illetve órán, amikor nem figyeltem.  Mindenki kicsődült az ajtón és szétszéledtek a folyosón.  Mint mindig most is én vártam csak meg, hogy a tanár kimenjen, csak utána léptem át az osztály küszöbét és lassan megközelíttetem a lány WC-t.  Óvatosan kinyitottam az ajtót.  Rémálom!  Egy hatalmas tömeg állt a mosdókagylók előtt.  Kifújtam a levegőt és bementem.  

  -  Sziasztok..  -  köszöntem halkan.  Ekkor egy pár lány rám nézett és kedvesen mosolygott.  Persze volt amelyik úgy meredt rám, mint egy mocskos rongyra.  Öt perc után megtudtam kaparintani az egyik tükröt.  Megmostam az arcom és belenéztem.  Félhosszú hajam a víztől az arcomhoz tapadt.  Nem voltam csúnya lány, de nem is szerettem magam.  Pedig valaki megveszne még ennyiért is.

  -  Szép a hajad színe!  -  mondta valaki kedvesen.  Nem hittem, hogy nekem mondja, de mikor megláttam az ismerős arcát a tükörben már tudtam.  Jól esett egy kis dicséret.  Mosolyogva megfordultam. 

  -   Köszönöm szépen!

  -  Melanie vagyok..  Azért mondom mert hiába vagyunk osztálytársak nem nagyon beszélünk.  Öhm csak egy meghívót akarok átnyújtani.  Gondoltam eljöhetnél a szülinapi bulimra  -  húzta el a száját  -  Ben mondta, hogy rendes vagy.  Ezért gondoltam adok neked egy esélyt.  Szóval ráérsz?  

Ben.  Hát így hívják.  -  Persze.  Ott leszek!  -  mondtam mosolyogva és kikaptam a kezéből a borítékot, kisétáltam a folyosóra.  

Esélyek.  Esélyeket kaptam a boldogságra?  Vagy szerelem nélkül ez nem is sikerülhet?

Nem valami cselekmény dús, de valahol el kell indítani :)

Prológus

Sziasztok.
Hát, eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptam a bloggal kapcsolatban.  Nagyon örülök és remélem egyre többen fogtok feljárni.  Köszönöm a komikat :)

Prológus

Hihetetlen, hogy ennyi év után megbíztam valakiben.  Boldog voltam.  Még ha egy kis időre is, de legalább elmondhattam magamról, hogy átéltem az érzést.  Vajon átélhetem még, csak egyszer az életben?
Fájt, őrjítően fájt.  A mozdulatlan testemet átjárta a méreg, az idegesség, a tudat, hogy megint átvertek.  Lehetetlenül, akárcsak egy rongybaba, feküdtem a sarokban.  Nem tudom hány napja lehetek itt.  Nem tudom, hogy mikor láthatom újra az édesapámat, mikor érezhetem, hogy a nap sugarai égetik a testem.  Lehet soha többé nem találkozhatok az igazi barátaimmal.  Nem szerethetek senkit, csak egyszer, úgy igazán..
Pontosan három óra volt.  Onnan lehetett megállapítani, hogy ilyenkor egy magas, vékony, kecsesen mozgó nőszemély sétált be hozzám.  Nem beszélt sokat.  Biztos valamilyen alkalmazott lehetett, vagy ilyesmi.  Nem igazán foglalkoztam vele.  Az első napokban fájt mikor vért vett tőlem, de a hetek folyamán eltűnt a fájdalom.  Megszokássá vált.  Ma is ugyan azzal a koszos tűvel vett vért, mint minden nap.  Mikor végzett, felállt.  Rövid fekete szoknya volt rajta, gyönyörű lábai csupaszak és hófehérek voltak.  Egy hirtelen mozdulattal belekapaszkodtam a szoknyahátulsó részébe.  A nő meg se rezzent. Elkapott az ideg.  - Miért nem figyel rám?! - gondoltam, és nagyot rántottam a ruhán, az pedig leszakadt és a földre hullott.  Halk morgás tört fel a nő mellkasából, mintha valami a torkán akadt volna.  Megfordult.  Ez volt a célom, bár nem gondoltam volna, hogy egy francia ruha bűnhődik miatta.
 -  Mit akarsz?  -  meredt rám a izzó szemekkel.  Hosszú barna szempillái eltakarták a szemhéját.
 -  Adam miért tart fogva?  -  kérdeztem elhaló hangot.  A sírás fojtogatott, de harcoltam ellene.  Most nem szabad, hogy lássák mennyire gyenge vagyok.
 -  Ez a sorsod..  Boldogságra vágytál.  Hát itt van!  Hamarosan olyan boldog leszel, mint még soha.. -  a nő egyre közelebb hajolt hozzám.  Mellei kibuggyantak a melltartóból, de szemlátomást nem zavarta.  Engem fürkészet.  A szívem vadul kalimpált, a végtagjaim lefagytak a félelemtől.  Becsuktam a szemem, próbáltam közelebb húzódni a falhoz. 
 -  Mariette!  -  ordított Adam torka szakadtából.  -  Mi a francot csinálsz?!  -  kérdezte.  Messziről jött  a hang.  Nem meri idetolni a képét!  Nem mer elém állni..
Hallottam, hogy Mariette felszisszen és kimegy a teremből.  Csukva volt a szemem.  Nem mertem újból kinyitni.  Féltem, hogy látnom kell magam..

Pirkadat

" Biztonságra vágysz.  Egy meleg szívre, ami érted dobban?  Rossz emberben bízol meg.  Hát nem érted? "

Ismertető

Megdöbbentő, hogy a függőségnek mennyi különböző formája létezik. Túl egyszerű lenne, ha csak a drogokról, a piáról és a cigarettáról lenne szó. Azt hiszem, a leszokás legnehezebb része az elhatározás, hogy le akarunk szokni. Úgy értem, okkal lettünk függők, vagy nem? Gyakran, túl gyakran dolgok, amik kezdetben normális életünk egy részét jelentették, egy ponton átlépik a határt, és rögeszmévé válnak, kényszerré, irányíthatatlanná. Ezt a mámort keressük, ezt a mámort, ami minden mást elhomályosít. A függőséggel az a helyzet, hogy sohasem végződik jól, mert végül bármi is hozott minket mámoros állapotba, idővel a jó érzés elmúlik, és felváltja a fájdalom. Azt mondják, hogy addig nem szokhatsz le, amíg a padlóra nem kerülsz. De honnan tudhatod, hogy mikor kerülsz oda? Mert nem számít, hogy ez a dolog mennyire fájdalmas. Néha lemondani róla sokkal fájdalmasabb.

Kitty egy átlagos lány.  Keresi a boldogságot, meggondolatlan helyzetekbe keveredik, de van egy dolog ami talán senki másban nincs meg, egy dolog amivel nincs tisztában. Vadásznak rá.  Még ő sem tudja igazán.  Az embereknek egy egyszerű, gyenge halandó.  A vámpíroknak viszont mást jelent.  Mióta az édesanyja meghalt, az élete megváltozott.  Nem értette miért vesztette el.  Nem értette mi miatt.  A családja ősi múltja megváltoztatta a jelent..
Kitty sóvárgott a szerelemért.  Egy fiút akart megszerezni már rég.  Nem ismerte.  Nem érdekelte, milyen is ő valójában.  Boldogságot akart.  Mikor elérte átadta magát a fiúnak.  Óriási hiba volt.  A halálra bízta a szívét...